Jászlány

annyi volt, hogy a notebook-om fél év után bekrepált, az összes adat (76 giga) elveszett róla, úgyhogy rendesen kétségbe voltam esve, hisz anno pont ezért lett a régi gépem lecserélve, mert mindig attól kellett remegni hogy egy nap bekészül.

A hagyatéki tárgyaláson végülis semmi újat nem tudtunk meg, van valamennyi százalékunk a házakból meg jelentéktelen a földekből, a régi házat közös megegyezés alapján el akarjuk majd adni..."öröm" az ürömben, hogy a régi házunkat bérlő kedves család elfelejtette elmondani hogy kikapcsolták náluk (nálunk) a gázt, mivel több százezres tartozást halmoztak fel.
Őszintén szólva a hírük anno is megelőzte őket, de azért ezt nem gondoltam volna, hogy megjátszák...már nem laknak a házban...de nem is sikerült eladni eddig.

Részemről az egész nyarat az albérletben kuksolva töltöttem, ami rendkívül bosszant, hisz ez a kedvenc évszakom (anya utálta), ilyenkor kelek életre, erre mivel alig volt pénzem, nem mehettem sehova. Egyedül augusztusban a nyaralónkba Kunfehértóra 4-5 napra lementem pár barátnőmmel,de ott is végig vissza kellett fognom magam. Persze Murphy ismét...pont arra a hétre kaptam volna egy tréninget, ami után mehettem volna Helpdesk-es munkára, de úgy voltam vele hogy ezt az egy hetet legalább hagyják meg nekem és nem-et mondtam.

Tesómmal beszélek néha telefonon mivel nincs lehetőségem most meglátogatni őket, most szülinapomra kitalálták, hogy a munkahelyi kedvezményes telefonvásárlás miatt azt kapom tőlük, mivel az én telefonom ősrégi, de eddig (lekopogom) nem volt vele baj, csak az utóbbi fél évben kezdett már kicsit rendetlenkedni, de semmi olyan ami idegesítő lett volna.

Most egy héttel iskolakezdés előtt úgy néz ki kapok egy részmunkaidős angoltanári állást egy közeli városban, ami azért jó mert később vidéki tanításként elfogadják tanítási gyakorlatnak és természetesen keresek is vele...viszont abszolút nem érzem magam érettnek arra hogy 30 diák elé kiálljak, nem tudom mi lesz. Magánóráim voltak már, de az teljesen más atmoszféra. Persze azzal nyugtatom magam, hogy egy olyan exhibicionista embernek mint én, ezt kellene a legjobban élvezni. Viszont nem vagyok túl tekintélytparancsoló korú és kinézetű, nem hiszem hogy hallgatni fognak rám a diákok, ráadásul semmi kedvem fegyelmezgetéssel foglalkozni.

Amikor anya elkezdett anno a gimiben tanítani, nem is emlékszem rá, hogy valaha mondta volna milyen dolog kint állni egy egész osztály előtt vagy hogy izgult-e emiatt. Szerintem nem, mert szerette. Mondjuk ő úgy tekintett a diákokra mint az óvodásaira anno, azt mondta ugyanolyan gyerekek, csak kicsit magasabbak. Mondtam is neki - mikor hallottam -  hogy tisztára úgy beszél velük mintha két évesek lennének és mindent a szájukba kellene rágni (később ahogy kiderült, sokaknak kellett is, mert semmit nem értettek a számítástechnikához, pedig ők aztán igazán ebben a környezetben nőttek fel). Én viszont nem érzem magam annyira távol még tőlük és sokszor megbotránkoztatnak a viselkedésükkel, nem tudom hogy fogom tudni ettől függetleníteni magam. Mindenesetre be a mély vízbe, nem szórakozunk itt. :)

Hát azt hiszem ennyi, elég hosszúra sikeredett, de mikor az ember utóvizsgára készül, minden fontosabb mint a tanulás...

július 15-én lesz. Nem igazán tudom ilyenkor mi történik, de majd kiderül persze...ahogy most állnak a dolgok, bármi, ami az én részem, úgy adom el ahogy csak lehet, hogy pénzt tudjak belőle csinálni, és hogy ne legyen semmi kapcsolatom jogilag a család többi részével. Sajnos ha csak százalékom van pl. a házban, azt nem igazán lehet eladni...azzal nem tudom mi lesz. Engem az se érdekelne, ha nem kapnék semmit, de tudom már eleve hogy valamennyi százalék a házból a mi tulajdonunk tesómmal, ugyanígy a nyaralóból...úgyhogy...

Mindenki azt mondta hogy álmodni fogok anyával a halála után. Ő is álmodott az apjával, nem tudom leírta-e itt a blogban, mindenesetre annyi volt hogy több éjszakán át álmodott vele, hogy valahonnan eljött, és leültek beszélgetni...és az utolsó alkalommal valami olyasmit mondott, hogy "Na jó én mostmár nem jövök többet" és nem is jött többet álmában.
És a temetés után jó darabig nem álmodtam vele, aztán egy héten át a régi házunkkal álmodtam folyamatosan, és abban benne volt. Egyszer azt álmodtam hogy visszajött, de szellemként (de nem olyan szellemként amit nem lehet megérinteni, teljesen valós volt) és mondta hogy igen, tudja hogy meghalt a teste és a földben van, majd ő megint meg fog halni, de még nem most...szóval éltük tovább így az életünket...és (annyira örülök hogy álmomban ez eszembe jutott mert féltem hogy nem fogom megkérdezni tőle ha álmodok vele) megkérdeztem milyen volt a halál...mondott valamit amire nem emlékszem, de a vége az volt: "És akkor hallasz egy zenét ami annyira édes, hogy nem akarod többé nem hallani..."

Mindenki mondja a fényt az alagút végén meg ilyenek (nagymamám is ezt mondta hogy valami fényt látott és afelé akart menni mert az olyan jó érzés volt), de anya nem anya lenne ha nem zenét hallott volna szerintem...

Tegnap hallottam egy 91 éves néniről aki az ikertestvérét és a férjét is exhumálta és bebalzsamozva a házában tartotta X éve...mert klausztrofóbiás volt és nem tudta elfogadni hogy ott bezárva legyenek a szerettei, meg hogy ne tudja őket megérinteni meg csak úgy eltűnjenek az életéből. Az orvosok szerint a nő teljesen normális, kedves társaság...csak hát nem tudja elfogadni a halált. Azt mondta hogy nem vallásos és ő nem tudja elfogadni hogy a halál után nincs semmi...pedig azt gondolja hogy így lesz. Őszintén szólva én is...nem vagyok vallásos, inkább a misztikus dolgokban hiszek egy kicsit, mint ezek az álmok meg ilyenek...tegnap éjjel is álmodtam valamit anyáról, de abban is beteg volt...nőtt a hasa mintha terhes lenne a benne lévő betegségtől...az ilyen álmokat kihagynám. Na, gondoltam írok már valamennyit, látom idejártok, legalább legyen mit olvasni. :)

Leírhatom a hagyatéki tárgyalás eredményét is ha majd érdekel titeket...

Leány

csak mostanában fenekestől felfordult az élet és nemcsak a temetés miatt.

már nem tudott felkelni az ágyból, nem sokat beszélt, de magánál volt végig. Morfiumtapaszokat kapott. Én csak pár napot voltam otthon, vissza kellett mennem az egyetemre vizsgázni (mivel sajna már nem lehet húzni-halasztani sehova a vizsgákat, így is a tanárok már utáltak hogy állandóan rá hivatkozva hiányoztam), tudtam hogy nem leszek ott mikor meghal...így nem tudtam elbúcsúzni. Bátyámék pénteken meglátogatták, ő elbúcsúzott. Nem tudom mit mondott neki. Azt se tudom nekem mit mondott volna...ahogy ismerem, valószínűleg azt, hogy találjak magamnak egy rendes csávót, legyen sok gyerekem (ne csak kettő mert láthatom hogy ők is milyen magányosak lett miután mi kirepültünk), tojjam le magasról ha azt hiszem nem lesz pénzünk eltartani őket, mert lesz...ezen kívül gondolom azt mondta volna még hogy próbáljak kevésbé nagypofájú lenni, mindenkivel összeveszni és tartsam a kapcsolatot a testvéremmel... :)

Utolsó napon, pont szombaton (milyen fura hogy pont egy héttel előtte írt utoljára, mintha tudta volna) délután 1től 9ig folyamatosan hányt (pedig hogy utálta!), többször megállt már a lélegzése, nem akarta feladni az Istennek se...
Annyira mérges vagyok hogy így kellett elmennie, ilyen szemét, kínzó módon...

Azóta el vagyunk foglalva a temetés szervezésével, ami pénteken délben lesz. Az iskolában ahol tanított, rövidített órák lesznek aznap és minden tanár eljön...kb. 90 emberre számítunk, nem is fognak a lakásba és a temetőbe se beférni...megírtuk a beszédeket, búcsúzást, szerintem mindenki ordítva fog bőgni, főleg ha meghallják milyen zenét választott...mert kiválasztotta a dalt is, hogy mit játszunk a hantoláskor. Majd a temetés után írok mégegy bejegyzést és akkor belinkelem a dalt. Addig ennyi...

Leány

nem tudok egyedül járni, fuldoklok. Hamarosan csak feküdni tudok. Azt hiszem hamarosan el is hallgatok. Majd a kommontekben megtudjátok talán, mi van velem. Szeretlek benneteket.

maradt, mert nem tudok felállni egyedül a wc-ről. Mondtam, szerezzen be pelenkát inkább, de nem akar még. Éjjel vergődés, szenvedés, hajnalfelé aludtunk el.
A kedves szomszédok naponta néznek rám, finomságokat hoznak.
Idősebbik bátyám sehogy sem bír beletörődni ebbe.

a mellkas-CT eredménye, gyakorlatilag negatív. A vérképeredményem romlott ugyan, de az sem tragikus. Viszont a CA-125-ös tumormarkerem árulkodik arról, mi lehet a hasamban. 19 000-es érték. (35-ig normális) Azt majd a június végi MRI mutatja meg.

A fulladás egyre rosszabb, kínozom magam a járással, de már csak pár métert tudok megtenni. Meg hát a kajálás. Ma iratok tápszert is, csepegtetem magamba azt is.

Fiamék ma indulnak Erdélybe kirándulni. Jó lenne jobb idő rájuk. Remélem szerencsésen járják meg.

Leány vizsgázgat, most derült ki, hogy évközben mennyi mindent megcsinálhatott volna előre, helyette interneten karattyolt, meg a körvonalait méregette. Hajjaj. De ezzel most nem törődöm, úgy döntöttem. Van elég bajom. Ma viszonylag hamar, fél kettőkor elaludtam.

falat fér már csak a gyomromba, pontosabban szólva nem a gyomromba, a beleim lehetnek összenyomva a daganatoktól, mert az étel szinte reggelig pang a gyomromban, amit vacsorára eszem. Ilyenkor levegőt is alig kapok.

47 kg vagyok már csak.
Itt voltak kisfiamék is, jót beszélgettünk. Kértem, hogy közeledjen ismét a hugához. Ideje lenne rendezni a temetésemmel kapcsolatos dolgokat, meg egyéb rendelkezéseimet. Nem végrendelettel, csak úgy a családon belül.

Bolond viharos szél fúj és hideg van. Ismét tüzelünk a kemencében.

és fogászat. Nehéz nap lesz. A reggelit ma is kihánytam, pedig csak pár falat volt. Éjjel nem tudok aludni, csak hajnalfelé.

Leány nagyon sokat segít és persze párom. Kezdődik a vizsgaidőszak, Leánynak már fáj a feje, nem bír aludni, stresszeli magát szegény.

fulladtam, hogy már járni sem bírtam szinte. Voltam CT-n, ahol meg sem tudtak vizsgálni, annyi folyadék volt a baloldali mellkasban. Leszívtak két liter folyadékot. Most könnyen lélegzek, de még mindig  nehezen mozgok, lihegek. Gond még a lakásban való közlekedés is. Hozzá kell szoknotok a ritkább jelentkezésemhez. Ölelek mindenkit.

értünk haza, majdnem őzet is ütöttünk. Én már nagyon nyöszörögtem a fájdalmaimtól. Itthon rögtön kiterültem az én jó kis ágyamon, de addigra már úgy elnyomorodtam, hogy sehogy sem volt jó. Fájdalomcsillapító be, fájdalom egy óra múlva csitul.

Összességében most nem sokat segített a fürdő. Talán egy hajszálnyit. Sajnos a légzésem egyre rosszabb, most már szabályosan fuldoklom néha. Akkor is, ha csak állok egyhelyben. Mivel napközben egyedül vagyok itthon, attól félek, egy ilyennél egyszer csak összeesem és kész. Annyi erőm se lesz, hogy megkeressem a telefonom és felhívjam páromat. Vissza kéne menni a dokihoz vele, de akkor bevág megint a kórházba, és az további gyengülést jelentene.
A reggelt hányással kezdtem szokásosan, de üres gyomorral. A hátfájdalmak újrakezdődtek, de már bevettem egy fájdalomcsillapítót, annak majd hatni kell lassan. Aztán reggeli jön, aztán főzés ülve. Közben néha ledőlök majd.

Micó nem ismerte meg páromat. Rémülten miákolva menekült tőle.

Jaj, de jó is itthon. Csak ez a fuldoklás.....

holnap indulunk haza. Otthon többet kell majd dolgoznom, akármilyen nehéz is, de az otthon varázsa nagyon hív már, no és a saját ágy. Ma éjjel semmit nem aludtam, nem is tudom miért, csak vergődtem, forgolódtam hajnali négyig. De hatkor meg kelni kellett.

Itt nekem hideg a lakás is, otthon meg begyújtunk a kemencébe, hogy meglangyosítsuk. Otthon a sétát is erőltetni fogom.

A fájdalmaimra most már kérek egy kicsit erősebb fájdalomcsillapítót a jövőhéten.