Jászlány

Anya szülinapja tegnap volt...sose jutott eszembe, mert ilyenkor decemberben annyi minden van. 12-én Gabriella nap, ami a harmadik neve, 16-án a szülinapja, 24-én a névnapja (azt is mindig elfelejtettem mert annyira rá voltam már izgulva a Karácsonyra)...

Ma végérvényesen töröltem az IWIW profilját, mert beléptem és felidegesítettek a körüzenetek meg az hogy egy csomó ember küld neki üzeneteket, ebből is látszik hogy igazából nem tartották vele a kapcsolatot, hogy másfél év alatt nem esett nekik le hogy meghalt...teljesen felidegesítettem magam rajta. Először nem akartam a halála után törölni az IWIWjét, mert az olyan véglegesnek tűnt, kicsit mintha kitörölném az emberek emlékezetéből.

Ezen kívül: leadtam az angolos szakdogám, a tanár szerint ilyen állapotban egy hármast ér meg, összecsaptam ez tény, de nem érdekel, csak legyen már vége az egyetemnek!!! Január 5-én lesz az államvizsga, aztán második félévre "már csak" a németes tanítási gyakorlat (semmi kedvem hozzá) és a szakdoga marad...

Mostanában kezdem kicsit rosszul érezni magam hogy ide írogatok a blogjára...mert nem rólam szól ez igazából...Lehet a haláláról szóló bejegyzés után hagyni kellett volna az egészet úgy...Nem tudom ő mit akart volna.

Leány

El voltam tűnve megint jó ideje.

Át kellett költöznöm az albérletemből, erre az utolsó fél évre, nem nagyon volt kedvem, de így hozta a sors. Hiába laktam ott két és fél éven át és vigyáztam arra a lakásra, mintha a sajátom lenne, szeptemberben odaköltözött egy srác. Ezzel semmi bajom nem lenne, laktam én már együtt fiúval, meg bátyám is van, szóval...de nem leszek senki cselédje, engem nem érdekel hogy otthon anyuka mindent megcsinál helyette. Azzal kezdte hogy beletörte a kulcsot buliból hazafele az ajtóba, majd otthagyta a lakást napközben a rossz zárral, holott megmondtam neki hogy így el ne menjen, amíg meg nem csináljuk, hisz gyakorlatilag nem záródik normálisan az ajtó.
Ezután persze mivel nem volt ott mikor kicseréltük a zárat a főbérlővel, ezért nem volt kulcsa másnap. :)

Minden alkalommal eláztatta a fürdőszobát, a falakat is, már elkezdett lepotyogni a festék, a zuhanytartót is kiszedte a helyéről, maga után nem mosott fel, nem egyszer majdnem elestem, mikor kimentem utána a fürdőbe. Felmosni vagy takarítani nem volt hajlandó, mivel szerinte még örüljek hogy a rezsibe ugyanannyit fizet, mivel ő csak csütörtök reggelig van ott, én meg egész héten (azért elég vicces hogy valaki huszonakárhány évesen még nem fogta fel az albérlet szó jelentését). Egyetlen dolgot volt képes megcsinálni, hogy kivigye a szemetet, vagyis az ajtónkkal szemben lévő szemétledobóig két lépést tenni. 

Nem egyszer elmondtam neki, nem volt hajlandó semmit csinálni, de ami a legrosszabb, hogy a főbérlő se állt a sarkára, hanem inkább nem szólt semmit, mert, ahogy ő mondta, ő egész életében konfliktuskerülő volt...és annak ellenére hogy mennyi ideje ott vagyok, nem volt hajlandó az én pártomra állni, pedig még azt is felajánlottam hogy ha kiteszi a gyereket, akkor az egész rezsit magamra vállalom. De nem, ő nem akar senkit kitenni, próbáljunk meg kompromisszumot kötni. Az viszont nem kompromisszum hogy őkelme nem csinál semmit. Úgyhogy fogtam magam és szó nélkül eljöttem. Ez lehet bunkóság volt, de minek legyek én kedves ha ezt kapom utána, hogy ez a kis hülye szabadbölcsész (mert ezen a szakon van HAHA) bármit megtehet és nem bünhődik érte, én meg hiába viselkedtem normálisan, így se nekem ad igazat a lakás tulaja...hát akkor legyenek ketten boldogok, engem nem érdekel...

Emellett dolgozom, stressz van, rosszul alszok, szakdolgozat leadási határidő vészesen közel...Karácsonykor úgy néz ki megint Koreában leszek...hogy miért nem otthon? Mert nem akarom, hogy a tavalyi történet megismétlődjön, amikor 25-én egyedül ülök a fa mellett...

Leány

Eltűntek a bejegyzések mert valami összeomlott a Freeblog-on, vagy mi...

Majd megint beillesztem a videókat. A kommentek is emiatt tűntek el...

Bejegyzés nem biztos hogy lesz belőle mert most épp Budapesten vagyok egy kurzuson és limitáltak a lehetőségeim internetileg. Plusz túl hosszú lenne. Majd videó lesz viszont, de nem tudom mikor.

Reggel 3-kor indulunk innen Szegedre, fél5-kor indul onnan a vonat ami 7-re ér fel Ferihegy 1-re, ahonnan még át kell mennem a 2-es terminálba. A repcsi 9 körül indul Münchenbe, onnan pedig délben indulunk tovább Szöulba.

Leírhatnám hogy csak az utóbbi napokban kijött rajtam az összes lehetséges betegség, ami csak kijöhet az emberen, de minél többet foglalkozok vele, annál inkább bevonzom magamnak, úgyhogy ma gyógyteát iszogatok és hiába rossz az idő, próbálom jól érezni magam és várni az utazást...épp most pakolok (már napokkal ezelőtt bepakoltam, mert utálok utolsó pillanatban csinálni valamit, de mindig ki kellett valamit vennem, úgyhogy most újra bepakolok és próbálok felesleges dolgokat kiszűrni :D Elég nehéz lesz, mert sose utazok kis csomaggal, mi van ha kell ez meg az? :D).

Nem is tudom van-e értelme lefeküdni aludni este, úgyis tiszta ideg leszek a repüléstől és előtte még úgyis hajat kell mosnom, szóval 10-től (ha el tudok akkor aludni) 1-ig alhatnék maximum...Jó magyar szokás szerint viszek pálinkát meg Tokaji aszút. :D

Váááááá, már nagyon várom! Tegnap kint ültem a hintaágyon, mivel a falu szélén lakunk ezért ellátok km-eken át a földekre...olyan hihetetlen hogy holnap a Föld másik végén leszek!!!!

Majd onnan csak hétfő környékén tudok jelentkezni, mert addig nem leszek internetközelben. A videók az útról pedig majd csak augusztusban lesznek fent, de addig is itt a Youtube csatornám címe, ahova majd feltöltöm őket. Már most is van két videó fent róla, még a júniusi Roxette koncertről:
www.youtube.com/JudeAroundTheWorld

Leány

...úgyhogy mivel a békéscsabai buszállomáson van WIFI, ezért tudok internezni (Isten áldja a modern technikát, belehalnék az unalomba különben).

Miközben jó általános iskolás kiránduló módjára mártogatom a kiflivel a májkrémet, akár írhatnék is. Most vagyok túl a Koreába ajánlott injekciók felén és az MR vizsgálaton, állítólag a fejemben lévő adenoma egy kicsit csökkent. Pedig amennyit stresszeltem az utóbbi másfél évben, simán azt hittem hogy növekedett. De az a rohangálás meg várakozás előtte...az kikészít. Főleg mikor jó magyar módjára mindenki hangosan kezd el panaszkodni, azokat le tudnám ütni; nem fognak ettől hamarabb sorra kerülni, mit idegelik magukat még jobban? Majdnem otthagytam a fenébe...

Szakdolgozat készülőben, szokásosan jó későre hagyva, 15-e a határidő. Nem is én lennék ha időben megcsinálnék valamit...:S

Szeretem Debrecent de ilyenkor nyáron annyira nem akarok már ott lenni, otthon már van paprika, paradicsom, érik a sárgabarack, annyival szívesebben lennék ott. :(

Nem tudom mit mondhatnék még...eléggé PMS hangulatban vagyok.

Leány

hogy anya meghalt. Elég durva hogy már egy év eltelt. Kint szürke idő van, hogy még rosszabb legyen a hangulatom. Tavaly ilyenkor szombat volt és az Eurovíziós Dalfesztivált néztük épp a lakótársammal, amikor jött a hívás. De már napok óta lehetett rá számítani...

Nem vagyok az a fajta ember, akinek ki kell menni mindennap a temetőbe ahhoz, hogy emlékezzen valakire. Sőt, kifejezetten utálok oda menni, főleg oda ahol a nagyszüleim vannak eltemetve. Ugyanakkor a jászdózsai temetőbe majdnem hogy szerettem kimenni, valószínűleg azért mert egybeesett a rokonok látogatásával és mert nem ismertem senkit, aki ott volt eltemetve.

Mindenesetre anya halála óta csak kétszer voltam kint a temetőben, részben mert nem vagyok eleget otthon, részben pedig mert nem hiszem hogy ott van...

Az elmúlt egy évben sokat gondoltam rá, leginkább azért, mert nem boldogultam a munkámban. Felidegesít még mindig, minden alkalommal mikor tanítani megyek...talán még sose volt ennyi folyamatos kudarcom semmiben, amit csináltam, nem szoktam hozzá hogy valami ennyire ne menjen. Vagyis, szerintem nem vagyok béna tanár, csak a diákok neveletlenek. :)

Úgy igazán azóta se sírtam emiatt, vagy nem érzem magam rosszul ha beszélni kell róla vagy visszagondolok rá. Tavaly ősszel sokszor volt viszont olyan hogy hirtelen arra gondoltam felhívom és rájöttem hogy nem tudom...(ahogy Nóri barátnőm előre megjósolta). 

Napok óta stresszelek mindenen, két napja a fejem megint annyira megfájdult hogy munka után rögtön bedőltem az ágyba...nem tudom hogy ezt az adenoma okozza a fejemben, vagy a fogfájásom nyilallik fel...De már csak két hét van a tanításból, aztán meg kellene csinálnom két szigorlatot végre (de semmi kedvem tanulni megint) plusz a két szakdogát befejezni.

Még fél éve megvettem a jegyet a Roxette budapesti koncertjére, ill. a Scorpions búcsúkoncertre, csak mivel ezek későn fognak véget érni, ezért valószínűleg majd 3-4 órát a Nyugatiban kell csöveznem, mert az utolsó vonat Debrecenbe nagyon korán elmegy...És már csak kb. 50 nap a koreai útig...azt hiszem ennyi.

Leány

Csend

Víz cirpel,

madár dalol

körülöttem.

Néma lettem

mint

remete a rengetegben.

Végre eső

Édes zene:

víz zuhogása

patak csobogása

Isten kegyelme

Eső kopogása

Van még itt egy pár, csak sajna a vége felé anya már nagyon csúnyán írt és alig tudom kiolvasni...

...az életemen.

Mindjárt itt a május, hihetetlen hogy majdnem egy év eltelt már mióta anya meghalt.
Nagyon gyorsan elment az idő.

Sokat gondolkodom azon mit szólna a dolgaimhoz, néha azt hiszem tudom mit mondana, néha viszont majd megőrülök hogy elmondhassam, mert hallani akarnám mi a véleménye, pedig tudom hogy összevesznénk rajta. :D
Valamelyik nap előjött bennem megint az, hogy de rossz lesz mikor terhes leszek, mert nem lesz ott elmondani mit hogy csináljak, szentül meg voltam győződve róla hogy a szülésemnél ő lesz bent és majd mondani fogja hogy "Úgy ordítasz ahogy akarsz, de ha nyomni kell akkor nyomsz" (mert mikor kicsi voltam és féltem az injekcióktól, akkoris mindig ilyen ellentmondást nem tűrően azt mondta hogy ha akarok akkor bőghetek csak ne rángassam a karom). Meg már előre irigykedek azokra akik majd le tudják passzolni a gyerekeiket a nagyszülőkhöz, hogy legalább pár óra szabadságuk legyen...

Nem tudtam időben befejezni a szakdolgozataimat (sőt, őszintén szólva, szinte el se kezdtem), úgyhogy nem júniusban fogok államvizsgázni, hanem csak augusztusban. Igazából tök mindegy, úgyse végeznék ebben az évben, még van egy félév hátra. 
Lassan vége az iskolának, alig várom hogy nyár legyen és végre ne kelljen dolgoznom, felőröl ez a munka, eszméletlenül rühellem...Néha majd szétvet a sok stressz, és nehezen állom meg magam hogy ne pofozzak fel néhány gyereket. El vagyok képedve egyesek milyen bunkók, nem tudom az ilyen minek születik meg (jó kis tanári hozzáállás,mi? :D).

A jó hír viszont, hogy úgy néz ki júliusban kimegyek Dél-Koreába 10 napra :)))) Már számolom vissza a napokat, 90 nap van épp ma hátra, ami egy örökkévalóságnak tűnik. Viszont a repülőúttól nagyon félek, olyan szerencsétlen a helyzet hogy előbb Finnországba kell majd repülnöm és onnan Szöulba...Nem tudom ezt az útvonalat melyik okostojás találta ki. Mindegy...16 óra lesz az út, már a gondolatára kómába esek hogy ennyit az égben kell lennem...

Ma átnéztem a szekrényt (mint minden alkalommal mikor itthon vagyok), kerestem hasznosítható dolgokat anya cuccai között...ki kellene már pakolni, eladogatni a ruháit, persze vannak dolgok amiktől nem fogok megválni. Ma benéztem a stafírungos szekrénybe is, ahova nekem gyűjtötte az ágyneműt meg törölközőt,ill. ott van az első kis cipőnk meg rugdalózónk is...megtaláltam egy régi válltáskáját is, ilyen elegánsabbat, amit szinte sose hordott, mert csak alkalmakra volt jó...olyan anya-illata van...ezért nem szeretném csak a szekrényt kipakolni, mert akkor eltűnik vele együtt az ő illata is.

Leány

mivel elég sok dolog történt Karácsony óta. Az ünnepek nem teltek valami jól, pedig egész évben mindig erre az időszakra vártam...Régebben elképzelhetetlen lett volna, hogy 25-én ne legyek otthon. Most barátnőmmel elmentünk egy rockkoncertre a bazi nagy hóesésben. Ő Pesten tanult meg vezetni, így nő létére (és ahhoz képest hogy nem régóta vezet), szerintem egy nagyon biztos vezető. Jól éreztem magam a koncerten, csak azért bennem volt a hiányérzet, és nem értettem hogy lehetnek itt ennyien, miért nem otthon ünnepelnek a családjukkal?
Nekünk úgymond megvolt az okunk rá (az ő anyukájáról olvashattatok itt a blogban már, anya előtt egy évvel halt meg ugyanúgy rákban). A lányával eddig is jóban voltunk, de talán ez csak méginkább összehozott minket. Nem vagyunk azok a puszilkodós, egymást minden nap felhívós barátnők, de közös a múltunk és jól kijövünk.

Emlékszem gimiben anyának nem tetszett hogy vele lógtam, mert ő kollégista lett és eléggé bulizós volt. Egyszer anya azt mondta hogy örülne neki ha nem lennék vele ennyit, mert rossz hatással lesz rám. Ezen én teljesen ki voltam akadva...elmeséltem neki és ezután szinte sose mert eljönni hozzánk. Egészen addig így is volt ez amíg, az anyukája beteg nem lett. Szerintem anya véleménye is megváltozott róla, hisz látta mennyit segít otthon ill. addigra már ő maga is más volt, elkerült dolgozni, tartós kapcsolata volt...

Szóval gyakorlatilag vele töltöttem az ünnepeket...

A január hónap brutális volt. Rögtön az év első napján dagadt mutatóujjal ébredtem, el nem tudtam volna képzelni mi történt vele, kb. két hétig nem is nagyon foglalkoztam vele, akkor viszont már elmentem a bőrgyógyászhoz, aki kijelentette hogy egy tályog van rajta és azonnal fel is vágta. Ezek után több mint két héten át minden nap vissza kellett mennem hogy újrakössék és időnként tovább vágják...merő szenvedés volt az egész, nem tudtam aludni, normálisan tanulni a vizsgákra, azt hittem megőrülök hogy miért ilyenkor kell ennek is történnie. Persze emiatt ill. a vizsgák miatt nem tudtam dolgozni se, az igazgatónő le akart nyakazni, mert egy csomó órán helyettesíteni kellett miattam. Az angol vizsgáimat letudtam, de sajnos a német következő félévre átment, nem bírtam vele...Megint elég sok pillanat volt, mikor már úgy voltam vele hogy feladom, mert ez az egész nem ér meg nekem ennyit.

Most elkezdődött az új félév, tanítási gyakorlattal, amit megintcsak nem tudok összeegyeztetni a munkámmal, mintha minden direkt összejátszana ellenem, hogy ne tudjak egyről a kettőre haladni...Otthon egy hónapja nem voltam (főleg amiatt hogy hétvégén is orvoshoz kellett járnom), csak most jutottam haza.

Tesóm barátnőjét kirúgták még az ünnepek előtt, így nagyon rosszul állnak anyagilag...én nem panaszkodom, a hagyatékból ill. a földek árából simán eléldegélek. Legalább pénzgondom nincs most. De már annyira mennék el innen... :(

Folyamatosan azt tervezgetem, milyen lesz majd külföldön, teljesen rá vagyok már kattanva erre a Dél-Korea témára, próbálok minden nap valamennyit tanulni a nyelvet, anya biztos örülne és érdekelné miket tanulok, faterom inkább csak kiakad a mániámon. Azt tervezem, hogy ha kint leszek, fogok videókat készíteni az életemről és felteszem Youtube-ra, hogy az itthoniak is lássák...lehet majd beteszem ide is a linket...

Leány

és jó ideje nem írtam, eléggé elfoglalt voltam még mindig. Az iskolában januártól teljes munkaidős leszek, még több osztály, még több stressz. Nem jöttem még mindig rá hogyan kellene több tekintélyt szereznem, egyszer az igazgatónőt is be kellett hívnom az egyik osztályba, mert elszabadult a pokol...az a baj hogy miután kiment, ugyanúgy hülyéskedtek tovább a gyerekek...sőt még ki is nevettek hogy egyedül nem tudok fegyelmet tartani és el kell mennem panaszkodni az igazgatóhoz... :S

Az allergiám nem csökkent, sőt több héten át meg is voltam fázva rendesen, jó ideje nem voltam ennyire. És rámjött az utóbbi hónapokban legalább 2-3-szor hogy éjjel felébredek és eszméletlenül ráz a hideg. Tegnap is 7-esre felcsavart konvektornál, 3 takaró alatt zoknival a lábamon tudtam csak elaludni hajnali 2-kor. Nem tudom mi lehet ez...Fizikailag egy roncs vagyok, úgy érzem el kell szabadulnom ebből az egész környezetből, életből ahol vagyok, különben záros határidőn belül bekrepálok. Januárban jönnek a nagy szigorlatok, ezeknek meg kell lenniük mindenképp, különben nem tudok megintcsak végezni. Ez mostmár nem kérdés...de olyan fáradtnak érzem magam még a félévtől hogy nincs bennem semmi energia a vizsgaidőszakra. Folyamatosan azon jár az eszem milyen jó lesz majd ha végzek és mennyi mindent fogok csinálni, csak ez tartja bennem a lelket...befizettem az előleget nyárra a TESOL tanfolyamra, amivel külföldön tudok majd angolt tanítani. Marha drága...meg jó lenne nyáron a jogsit is megcsinálni. Közben amikor egy kicsit ki akarok kapcsolódni, koreaiul tanulok, múltkor ZH-ra tanulás helyett megtanultam a koreai ABC-t. :D:D:D

Most épp takarítok, készülünk a Karácsonyra, semmi kedvem, azért se mert elolvadt a hó, másrészt tök unalmas, nincs semmi örömöm benne. Anya szülinapja volt 16-án meg ma lenne a névnapja.
Biztos mérges lenne ha tudná hogy még semmit se takarítottam ki az előző napokban, és most is csak a legszükségesebbeket fogom. :) :P

Tesóméknak át kellett egy másik albérletbe költözniük, mert a főbérlő felemelte az árakat. Ráadásul a barátnőjét és annak a fiát is kirúgták, így nagyon kevésből élnek most, az ajándékozás is elmarad ezévben a részükről, csak megvendégelnek 25-én és ennyi.

Nálunk mindig nagy dolog volt a karácsonyi vacsora, mostanra is próbáltam valami különlegeset kitalálni, de nem annyira nagy hévvel mint régebben. Azt hiszem mostmár sose lesz olyan a Karácsony mint volt, csak akkor ha saját gyerekeim és családom lesz és talán akkor megint visszajön a régi meghitt hangulata...

Sosem értettem azokat, akik azt mondták hogy a Karácsony annyira mássá vált amióta minden csak a vásárlásról szól és olyan kötelezővé vált az egész. Na most én is úgy érzem. Bementünk a Tesco-ba vásárolni, és láttam a sok embert a nagyobbnál nagyobb TV-kkel, meg nem tudom milyen ajándékokkal, és azon gondolkoztam hogy ezt most minek kell megvenni? Meg minek ez a nagy felhajtás azért a két-három napért? És ez annyira rossz, mert a Karácsony volt az év fénypontja nálam mindig...

És marhára irigykedem azokra, akik még úgy mennek haza karácsonyozni hogy nem nekik kell takarítani, főzni, mert az anyjuk megcsinálja ezeket, ők csak élvezik a dekorálgatást, meg a süti sütést, TV-zést, társasozást...

Mindenesetre mindenkinek kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok! És jó egészséget!

Leány

és meglehetősen el vagyok foglalva, úgy lettem beosztva hogy délelőtt tanítok, délután tanulok, este különórát tartok (meg hétvégén is). Nem mondom hogy unatkoznék...

A tanítás csak félállás, valamelyik nap (az első fizetésemet megkapva) egy sort nyavalyogtam is emiatt, úgy érzem legalább 5ször annyi energiát, időt és ideget pocsékolok bele ebbe az egészbe, mint amennyit megér. Arra elég a pénz hogy kifizessem az albérlet költségeit. Semmi másra. Enni? Minek az... :)

A középiskolába járó gyerekek nagy része halmozottan hátrányos helyzetű, ezek után el lehet képzelni milyen volt kezdő tanárként odakerülni...bele a mélyvízbe rögtön. Azóta kb. három dolog fogalmazódik meg bennem minden alkalommal, mikor ott vagyok:

1. Áldom az iskolát ahova én jártam.
2. Kiakadok azon hogy ezért tanultam éveken át, hogy itt pocsékoljam az időmet?
3. Tanulok és készülök az óráimra mert különbnek tartom magam a tanítványaimnál és nem akarom hogy az én tanárjaim is átéljék ugyanazt mint én a suliban mikor senki nem készül semmit az óráimra és hetek óta ugyanazt az anyagot vesszük.

Amit én az egyetemen megtanulok, az valami ideális osztályra vonatkozik, mert itt semmit de semmit nem tudok abból alkalmazni. Csoportmunka? Rámnéznek és azt mondják "nem". Egyeseket osztok ki mert senki nem tanul semmit? Nem érdekli őket...
Elmondom hogy ne egyenek, igyanak, ne telefonáljanak, és mikor el akarom venni a telefont, beledugja a melltartójába? Balkán...

A kollégák minden nap elmondják szinte hogy "Majd belejössz", de már egy hónapja ott vagyok és semmi nem változik. Nem hallgat rám egyik se, nem jön be semmi taktika...egyébként se volt vágyam hogy tanítsak, de ezek után...küzdök itt, mert egyszerűen nem akarom magam hagyni, nem akarok úgy bejárni hogy senki nem tanul semmit, én igenis át akarom adni a tudásom, de ha ezek nem működnek együtt, hogy a fenébe lehet? :S

Ráadásul nem azért, de szerintem tök jó fej vagyok, poénos is, teljesen életszerűek a példáim, nem olyan szockó példamondatokat adok, viszek nekik zenéket, múltkor DVD-t néztünk Londonról (oda se bagózott senki rá).

Azokon a napokon mikor ott tanítok, olyan stresszes vagyok, és utána még menjek be a saját óráimra is. Volt már hogy párszor kifakadtam nekik, hogy ne higyjék hogy nekem a hátsóm alá teszik a lakást meg ilyenek...De ők semmiért nem akarnak küzdeni, csak sírnak hogy milyen rossz az életük és nekik semmi nem megy...hát így tényleg nem...

Pár hete az egyik lány nem akarta a telefonját eltenni, mert "mi van ha valami fontos"...Mondtam neki hogy megvárja szünetig a hívás...erre beköpte hogy mi van ha az apja haldoklik. Na ott eldurrant az agyam és elkezdtem ordítani, hogy mikor az én anyám haldoklott akkor épp vizsgán ültem és mégis képes voltam a rohadt telefont kikapcsolni, mert vannak szabályok amiket be kell tartani!...A fene egye meg hogy el kell jutni idáig mindig, hogy ordítani kelljen mert különben egyik se fogja be... Tudom hogy nincs túlzottan tekintélytparancsoló fejem, de nem tudom mit csináljak már hogy értelmesen viselkedjenek. Tök ugyanazt mondom mint más tanárok, rájuk hallgatnak, rám meg nem...Aztán meg sírnak hogy ők ezt nem tudják...Hát igen, ha nem tanulod meg, tény hogy nem fogod tudni...

Na mindegy, ma lesz a szalagavató, arra indulok nemsokára...szóval ilyenek mennek...

Azért van jó oldala is a dolognak:

- Megszokom hogy sok ember előtt beszéljek
- Megvan a km-em minden nap mire elgyalogolok a buszmegállóba, meg az osztályokban is elég sokat mozgok
- Rájöttem hogy egész logikusan tudok magyarázni, pedig nagyon féltem hogy nem fog menni a tanítás (persze ha nem kellene állandóan fegyelmezni és talán készülnének is az óráimra, akkor még jobban menne)
- A tanári kar 30 körüliekből áll, kellemes a hangulat eddig
- Annak ellenére hogy mennyi pernahajder van, még így is tisztára tyúkanyóként viselkedek néhány gyerekkel (mármint nem látványosan, csak észreveszem magamon hogy milyen anyai ösztönök törnek rám)

Mikor van időm gondolkodni (sétálás közben), mindig azon gondolkodom mit szólna anya, milyen tanácsokat adna, persze ő tanárként sokkal idősebb volt, de mondjuk jobb suliban is dolgozott mint ez. Ezek után a gimis tanárjaim ne szóljanak egy szót se hogy mi hangosak voltunk vagy rosszul viselkedtünk, mert aki egész életében csak ott tanított, az nem tudja milyen a rossz osztály...A másik suliban (ami egybe lett kapcsolva ezzel) olyan dolgokat mesélnek a tanárok, hogy...felégetik a padokat, szétverik a kukát, megütik a tanárt...stb. Ha teljes munkaidős leszek, oda is kell majd mennem tanítani...Hát semmi kedvem. Még jó hogy nem ez az egyetlen meló amit csinálhatok, én ebbe belerokkannék, főleg ilyen kevés pénzért. Alig várom hogy meglegyen a diplomám és valami más melót csinálhassak. Pedig szeretném, ha látnám hogy van értelme is a fáradozásaimnak...előjött a tanári vénám, csak hát a másik oldalról is kellene a lelkesedés...

És persze kapják a támogatást, új berendezés, padok, projektor, interaktív tábla...csak tudnám minek, első nap rögtön az egyik srác szétszedte az alatta lévő széket. Nem érdemelnek meg ezek semmit...

Más: első fizetésből csináltattam egy orrpiercinget (mielőtt bárki is megkérdezné, a diákjaimnak fel se tűnt, hisz nekik is van :D). Mindig volt valaki, aki tiltotta, vagy anya, vagy az ex-hapsik, vagy a suli miatt nem akartam, de 10 éve akarok úgyhogy most megcsináltattam. És nem bántam meg, nagyon tetszik, ráadásul a srác is nagyon profi volt, aki csinálta.

Leány